Az ezoterika belső utat jelent, s ezt a lélek útjának is nevezik. Nagyjából az emberiséggel egyidős jelenség, mivel az ember, mint spirituális lény az idők kezdete óta keresi a választ az élet értelmére. Az ezotéria és spiritualitás feladata, hogy segítse könnyebbé tenni mindennapi életünket, megértsük önmagunkat, megteremtve ezzel a teljes belső harmóniát és lelki békét.
Manapság nyíltan lehet ezekről a tanokról beszélni, sőt igazi hiánypótlók, mely az emberi szellemiség igényeit elégítik ki. Nagyon sokféle módszertan, iskola létezik, a céljuk viszont közös: önmagunk megismerése. Úgy tudunk fejlődni, ha először megismerjük önmagunkat, tisztában vagyunk a körülöttünk zajló események okaival, testünk működésével és társadalmi helyzetünkkel.
Segít az ezotéria!
„Minden elgondolt gondolat és minden kiejtett szó megerősítés”- írja Louis L. Hall. Minden pillanatban megerősítésekkel élünk. Az emberi lét egyik nagy tévedése, hogy életünk nehézségei és azok megoldásai kívül találhatók. Egész szemléletünk kívülre irányul, miközben a megoldást önmagunkban kell keresnünk.
Az ezoterikus pszichológia komoly segítséget nyújthat egy-egy elakadásunkból való továbblépéshez az önismeret-fejlesztése révén. Önmegismerés, természetgyógyászat, mi az élet értelme...stb. és egyéb kérdésekre is választ kaphatunk korunk kiváló műveiből. Rengeteg módszer és jelentős szakirodalom létezik, melyből ötletet, tanácsot meríthetünk a továbblépéshez vagy az újrakezdéshez.
Az Édesvíz Kiadónál több mint 1000 kötet közül kedvünk szerint válogathatunk számos témakörben, úgy mint a test-lélek-szellem, keleti filozófiák, természetgyógyászat, ezoterikus pszichológia és pozitív gondolkodás. Ismerje meg Szepes Mária, Müller Péter , Louis L. Hay, Deepak Chopak, Neale Donald Walsch, Shirley MacLaine, Richard Bach, Swami B.R. Sridhar, Krishnamurti, Osho, Esther, Jerry Hicks, Rüdiger Dahlke, Kurt Teppewein és sok más neves hazai és külföldi szerzők különleges világát az Édesvíz Kiadó gondozásban!