A fogíny és a szájüreg nyálkahártyájának gyulladásait elsősorban gargalizálásra és öblögetésre alkalmas gyógynövény készítményekkel (teák, tinktúrák) kezelhetjük, ily módon azok közvetlenül a fájdalmas, gyulladt területen hatnak. Növényi hatóanyagok közül az illóolajok, polifenolok (cserzőanyagok), nyálkaanyagok játszanak különösen fontos szerepet.

Kiemelkedően fontos gyógynövények e téren a zsálya, a kamilla, a cserszömörce, a mályvafélék, a kakukkfű, a menta, a mirha, a szegfűszeg stb.

Orvosi/kerti zsálya
(Salvia officinalis)

Időtlen idők óta univerzális gyógynövénynek tekintik. Latin nevében hordozza az ókorban is elismert gyógyító erejét. Tudományos neve (Salvia) a latin „megőrizni, megmenteni, megmenekülni” szóból származik. A híres Salernói Orvosi Iskola tanítása szerint: ha zsálya nő a kertben, semmiféle betegségtől nem kell tartani („Hogy halhatna meg bárki, aki kertjében zsályát nevel”).
A kínaiak a XVII. században annyira rajongtak érte, hogy a holland kereskedőknek egyetlen doboz zsályalevélért akár három doboz kínai teát is adtak.

 

A zsálya levelének hatóanyagai közül legfontosabbak az illóolaj, a diterpén keserűanyagok, a flavonoidok és a jelentős antioxidáns hatású rozmaringsav. Az orvosi zsálya elsősorban baktériumölő és fertőtlenítő hatású. A szájban és a garatban lévő nyálkahártyák, valamint a fogíny gyulladásainak ellenszere. A foghús vérzése, a foghússebek és a protézis nyomása alatt keletkezett feldörzsölések zsályateás öblítéssel gyógyíthatók. A zsályás szájvíz jó szolgálatot tesz a kellemetlen szájszag megszüntetésében is.

Emellett a zsályateát az emésztés élénkítésére, gyomor- és bélhurut esetén felszívódás gátló és görcsoldó szerként is használják. Szorongás, változókor idején a verejtékezés mérséklésére és általában a változókori panaszok enyhítésére ajánlják. Legtöbbször más gyógynövényekkel együtt keverékként, vizes kivonatát alkalmazzák.

Rendszeres fogyasztása belsőleg tujon tartalma miatt ellenjavallt. Terhesek nem használhatják.

A zsálya levelének fontos szerepe van a gasztronómiában is. Mértékletesen alkalmazva segíti a zsíros ételek emésztését. Jól harmonizál más fűszerekkel.

Cserszömörce (Cotinus coggygria)
  


A karszt bokorerdők jellegzetes cserjéje vagy fája. Egyes leírások szerint a törökök telepítették be a Mecsek vidékére, majd innen terjedt el a Balaton felvidékén, a Dunántúli-középhegységben. Levelei ősszel jellegzetes bíborvörösre színeződnek, meddő kocsányai pedig színes terméságazatot alkotnak. Utóbbiak miatt parókafának is nevezik.

A gyógyászatban és a bőriparban levelét használják Hatóanyagai gallotannin típusú cserzőanyagok, antociánok és flavonoidok. Szeszes illetve vizes kivonatát torok-, nyálkahártya-, és ínygyulladás esetén gargalizáló szerként használják. Fogínyecsetelők és szájvizek gyakori alkotórésze. A cserszömörce levél kivonatait izzadás elleni fürdőkben, aranyér esetén ülőfürdőkben is alkalmazzák. Belsőleg való alkalmazása nem ajánlható.

 

Borsmenta
(Mentha piperita)

Már az egyiptomiak is és a rómaiak is ismerték, de hivatalosan elismert gyógynövénnyé csak 1696-ban vált, egy brit botanikus, Ray leírása nyomán. A borsmenta egyike azoknak a növényeknek, melyeket a világ számos országában (Európában, Ázsiában és Amerikában) hatalmas területeken termesztenek. Gyógyászati jelentőségét bizonyítja, hogy 2004-ben az év gyógynövényének választották.

Gyógyhatásai közül az epehajtó, gyulladáscsökkentő, szélhajtó, baktérium szaporodás gátló aktivitása jelentősek, de széleskörűen felhasználják illóolaját és mentol komponensét gargalizálókhoz, orrkenőcsökhöz (3 éves kor felett!), antireumatikus készítményekhez is.

 

 



Prof. Dr. Kéry Ágnes