Heather Leidy adjunktus az első szakember, aki azt vizsgálta, hogyan hat az elfogyasztott reggeli az emberek étvágyára, illetve az esti nassolásra a fiatalok esetében, akik életmódjukból fakadóan sokszor kihagyják a reggelit. Tanulmányába 20 kövér vagy elhízott, 18-20 éves nőt vont be, akik vagy tojásból és sovány marhahúsból álló, magas fehérjetartalmú vagy gabonapehelyből álló, normál fehérjetartalmú reggelit evett, netán éppenséggel kihagyta a reggeli étkezést. Valamennyi elfogyasztott reggeli 350 kalóriát tartalmazott, a magas fehérje tartalmú 35 gramm fehérjét. A résztvevők kérdőívet töltöttek ki, és vérmintákat vettek tőlük a nap folyamán.
Vacsora előtt a fMRI segítségével vizsgálták agyukban azokat a jeleket, amelyek az étkezést és az étellel való jutalmazással kapcsolatos magatartást szabályozzák.
A magas fehérjetartalmú reggeli nagyobb teltségérzetet, jóllakottságot eredményezett, és csökkent az agynak az a tevékenysége, amely az élelemért való sóvárgásért felelős. Az ilyen reggeli egyben csökkentette az esti nassolásra való hajlamot a két másik csoporthoz képest.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a magas fehérjetartalmú reggeli lehet az egyik stratégia a túlevés megakadályozására és az étrend minőségének javítására azáltal, hogy az egészségtelen nassolásokat felváltják a jó minőségű reggeli élelmiszerek - idézte az adjunktust a ScienceDaily tudományos hírportál.
Leidy szerint a reggelit általában kihagyó emberek szervezetének mintegy három napra van szükség ahhoz, hogy hozzászokjon a korai étkezéshez. A vizsgálatban részt vevők különféle marhahús és tojásalapú ételeket fogyasztották, de Leidy szerint a görögjoghurt, a túró vagy a sertéssonka is alkothatja a 35 grammnyi fehérjét.
A jövőbeni kutatás azt fogja vizsgálni, hogy a magas fehérjetartalmú reggeli rendszeres fogyasztása javítja-e a fiatalok testsúlyának kordában tartását.
A tanulmány a American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban jelent meg.
-
- Aromaterápia
- Baba-Mama
- Bio termékek
- Cukor-glutén-laktóz érzékenység
- Egészségvédő készítmények
- Élvezeti teák
- Fagyasztott termékek
- Fog és szájápolók
- Fogyókúra
- Gyógynövények, gyógyteák
- Hajápolás
- Higiéniai termékek
- Illatosítók, füstölők
- Kéz és lábápolás
- Könyv, CD, Ajándék
- Környezetkímélő háztartás
- Kozmetikum, masszázskrém
- Napozás
- Reformélelmiszerek
- Sporttáplálkozás
- Superfood termékek
- Terápia, természetgyógyászat
- Vegetáriánus étkezés
- Baba fogkrémek, fogkefék
- Baba fürdetők, törlőkendők
- Baba napozószerek
- Baba orrszívók, fülmelegítők
- Babaápolás
- Bébiételek, italok, cumik
- Gyermekteák
- Melltartó betétek
- Terhesség, szoptatás
- Bio aszalványok, szárítmányok, gombák
- Bio baba-mama termékek
- Bio csíramagok, csírák,csíráztató eszköz
- Bio csokoládék, rágók, cukorkák
- Bio cukrok, édesítőszerek, szirupok
- Bio ecetek, savanyúságok
- Bio étrend-kiegészítők
- Bio fűszerek, ételízesítők
- Bio gabonamagvak, hüvelyesek
- Bio kávék, kávépótlók, kakaók
- Bio kész- és félkészételek
- Bio lekvárok, befőttek, konzervek
- Bio levesek, ételalapok
- Bio lisztek, darák, őrlemények
- Bio mézek, virágporok, propoliszok
- Bio müzlik, müzliszeletek
- Bio olajok, zsírok
- Bio olajos magvak
- Bio öntetek, szószok, mártások
- Bio pelyhek, puffasztott termékek
- Bio sütemények, kekszek
- Bio szörpök, üdítők, energiaitalok
- Bio teák
- Bio tej- tejtermékek
- Bio tejpótlók
- Bio tönköly és teljeskiőrlésű tészták
- Bio tönköly, teljeskiőrlésű pékáruk
- Bio zöldség-gyümölcslevek
- Édesítőszerek
- Laktózmentes tejtermékek
- Nyírfacukrok, és szirupok
- Speciális csokoládék, rágók, cukorkák
- Speciális gyümölcs, protein, energiaszelet
- Speciális lekvárok, befőttek
- Speciális levesek, ételalapok
- Speciális lisztek, darák, őrlemények
- Speciális müzlik, müzliszeletek
- Speciális öntetek, szószok, mártások
- Speciális pékáruk
- Speciális pelyhek, puffasztott termékek
- Speciális sütemények, kekszek
- Speciális szörpök, üdítők, energiaitalok
- Speciális tészták
- Tejpótlók
- Allergia, pollenérzékenység
- Aminósavak
- Anticandida
- Antioxidánsok
- Aranyér
- Ásványi anyagok, nyomelemek
- Bach virágterápia
- Bőr, haj, köröm
- Csonterősítők
- Emésztési panaszok
- Erőnlétfokozók
- Érvédők
- Férfi gondok
- Fül-orr
- Gyermekek emésztési panaszaira
- Gyermekek fizikai fejlődése
- Gyermekek szellemi fejlődése
- Gyermekvállalás, Várandósság, Szoptatás
- Gyomor- és bélnyálkahártya védők
- Hashajtók
- Immunerősítők
- Immunerősítők gyermekeknek
- Izomlazítók, hűtő és melegítő termékek
- Jódpótlás
- Köhögéscsillapítók, torokvédők, köptetők
- Koleszterinszint normalizálás
- Légzőszervek egészsége
- Lúgosítás
- Májvédelem, májregenerálás
- Memória, szellemi frissesség
- Mozgásszervi panaszok
- Női panaszok, változókor
- Nyugtatók, idegvédők
- Porcépítők, ízületvédők
- Potencia
- Probiotikus (élőflórás) készítmények
- Savlekötők
- Szem, látás
- Szív- és érrendszer támogatók
- Tisztítókúra, Méregtelenítés
- Vaspótlás, vérképzők
- Vércukorszint szabályozás
- Vese, húgyutak
- Visszér panaszokra
- Vitaminok
- Fagyasztott desszert és jégkrém
- Fagyasztott félkész és készételek
- Fagyasztott halak
- Fagyasztott húshelyettesítők
- Fagyasztott pékáru
- Fagyasztott tésztafélék
- Fagyasztott zöldség és gyümölcs
- Fogkefék, fogselymek
- Fogkrémek, szájvizek, fogporok
- Herpesz elleni termékek
- Íny- szájápolók
- Műfogsorrögzítők
- Anyagcsere fokozás
- Étkezést helyettesítők
- Étvágycsökkentés
- Fogyókúrát támogató készítmények
- Interherb Slim Pasta+Káposztaleves
- Akácvirág
- Angelika
- Ánizs
- Anyalevél
- Apróbojtorján
- Aranyvesszőfű
- Articsókalevél
- Babhéj
- Benedekfű
- Bíborkasvirág
- Bodza
- Bojtorjángyökér
- Borókabogyó
- Borsikafű
- Borsmenta
- Cickafarkfű
- Citromfű
- Csalán
- Csipkebogyó,csipkehús
- Csipkerózsa
- Diólevél
- Édesgyökér
- Édeskömény
- Ezerjófű
- Fecskefű
- Fehér fagyöngy
- Fehér mályva
- Fehér üröm
- Fekete áfonya
- Fekete nadálytő
- Feketeribizli
- Fodormenta
- Fűzfakéreg
- Galagonya
- Gingko biloba
- Golgotavirág
- Gólyaorrfű
- Görögszéna
- Gyermekláncfű
- Gyújtoványfű
- Hárs
- Hibiszkusz
- Homoki gyopár
- Iglicgyökér
- Izlandi zuzmó
- Izsópfű
- Kakukkfű
- Kálmosgyökér
- Kamilla
- Kapormag
- Katángkóró
- Kecskeruta
- Kisvirágú füzike
- Komló
- Koriander
- Körömvirág
- Korpafű
- Krizantém
- Kukorica bajusz
- Legyezőfű
- Lestyángyökér
- Levendula
- Libapimpó
- Lósóska
- Macskagyökér
- Macskamenta
- Majoránna
- Málnalevél
- Máriatövis
- Martilapu
- Medvehagyma
- Medveszőlő
- Mustármag
- Nyírfalevél
- Ökörfarkkóró
- Orbáncfű
- Örvénygyökér
- Palástfű
- Papsajt levél
- Pásztortáska
- Pemetefű, orvosi
- Porcsinfű
- Ragadós galaj
- Rebarbara
- Rozmaring levél
- Sédkenderfű
- Somkórófű
- Szamócalevél
- Szederlevél
- Szemvidítőfű
- Szennalevél
- Szurokfű
- Tarackbúza
- Tejoltó galajfű
- Tölgyfakéreg
- Tüdőfű
- Tyúkhúr
- Utifű
- Vadárvácska
- Vasfű
- Veronikafű
- Zsálya, orvosi
- Zsurló, mezei
- Hajfestékek-színezők
- Hajhullás ellen
- Hajpakolások, szérumok, szeszek
- Korpásodás ellen
- Samponok, balzsamok
- Tetű-stop
- Diagnosztikai eszközök
- Egészségügyi védőeszközök
- Fertőtlenítők, kézfertőtlenítés
- Intim higiénia
- Sebtapaszok, sebkezelés
- Törlőkendők
- Bőrpuhítók, sarokápolók
- Diabéteszes lábápoló krémek
- Izzadás, gombásodás elleni termékek
- Kéz- és körömápoló krémek
- Lábfrissítő- ápoló krémek
- Pedikűr- manikűr, körömerősítők
- Szőrtelenítés
- Talpbetétek, zoknik
- Tyúkszem és szemölcs
- Ajándék
- Allergia
- Aromaterápia, gyógynövények,fűszerek
- Ayurveda, kínai orvoslás
- Betegségek és gyógyításuk
- Család
- Fogyókúra
- Glutén- laktózérzékenység
- Naptárak
- Reform táplálkozás, gyógyító ételek
- Szakácskönyvek
- Vércsoport szerinti táplálkozás
- Párnák
- Rovarriasztók, csapdák, rovarcsípésre
- Természetes mosogatószerek
- Természetes mosószer, öblítők
- Természetes tisztítószerek
- Arcápolók, hidratálók
- Arcmaszkok, pakolások
- Arctisztítók, -lemosók, -tejek, -tonikok
- Ayurvedikus készítmények
- Férfikozmetikumok
- Izzadásgátlók, parfümök
- Masszázskrémek
- Mell és testformálók, Cellulitisz
- Naturkrémek, -olajok
- Problémás és szeplős bőrre
- Smink eszközök
- Szappanok, folyékony szappanok
- Szemkörnyékápolók
- Testápolók
- Tinikozmetikumok
- Tusfürdők, fürdőolajak, fürdősók
- Aszalványok, szárítmányok, gombák
- Ayurvedikus élelmiszerek
- Csíramagok, csírák, csíráztató eszközök
- Csokoládék, rágók, cukorkák
- Cukrok
- Ecetek, savanyúságok
- Fűszerek, ételízesítők
- Gabonamagvak, hüvelyesek
- Gyógyvizek, ásványvizek
- Kapszulázott élelmiszer
- Kávék, kávépótlók, kakaók
- Kész- félkészételek
- Lekvárok, befőttek, konzervek
- Levesek, ételalapok
- Lisztek, darák, őrlemények
- Maca
- Makrobiotika
- Mézek, virágporok, propoliszok
- Müzlik, müzliszeletek, energiaszeletek
- Olajok, zsírok
- Olajos magvak
- Öntetek, szószok, mártások
- Paleo élelmiszerek
- Pelyhek, extrudált, puffasztott termékek
- Pótkenyér
- Rizsfélék
- Sütemények, kekszek
- Sütőkeverékek
- Szörpök, üdítők, energiaitalok
- Tej- tejtermékek
- Tönköly és teljeskiőrlésű pékáruk
- Tönköly és teljeskiőrlésű tészták
- Zöldség-gyümölcslevek
12 000 Ft
felett magánszemélyeknek a szállítás ingyenes